3326 Ostoros, Egri út 24.
Tel: +3620 9169718
Fax:
E-mail: zoltanszaloki@gmail.com

Klubtagjaink sikerei a 2008. évben

Ismét jók voltak az egri pilóták

2008. november 18. - Barta Levente dr.

           Noha még elő-előfordul egészen kellemes idő, mégis az idény java már mögöttünk van, és ez alkalmat ad arra, hogy megvonjuk a 2008. év mérlegét az egri siklóernyőzés szempontjából is. Minden évben megrendezik a siklóernyősök között a nemzeti bajnokságot Magyar Köztársaság Kupa (MKK) néven. Az immár évtizedes hagyományokra visszatekintő versenyben az Eged Eagles Siklóernyős SE pilótái idén is szépen teljesítettek.

     Az MKK-ban több kategóriában lehet indulni, és ennek megfelelően több helyezést is el lehet érni.

A siklóernyős sport kategóriában (PG Sport) főpilótánk Lázár Gábor első helyezést ért el az országban.

Starndard kategóriában (PG Standard) Beretka Krisztina 3. helyen, míg nőiben 2. helyen, Daragó Ágnes pedig első helyen végzett.

 

Elmondhatjuk tehát, hogy az idei év igen jól repülhető évet hozott, országosan is több csúcs megdőlt. Néhány éve a siklóernyősöknek a 100 kilométer feletti távrepülés volt a csúcs. Aki ezt itthon megrepülte, az amolyan nagykártyának számított. Az álomhatár szépen lassan kúszott felfelé. Napjainkban a 200 kilométer számít nagy dobásnak.

 

Az országos rekordot Orsy László állította fel: 223 km-t repült! A Szolnok melletti Kétpóról csőrléssel felemelkedve 6 óra 45 perces repülés után 34 km/h-s átlagsebességével, repülése során 2391 m magasra is emelkedve szállt le Siklós és Matty között.

 

Gratulálunk a rekordereknek és a helyezetteknek!

Jó repülést 2009-re is!